4. Rész: Nem erre számítottam

Clouds are rolling by

I open my mouth and I breathe them right in

All my thoughts stoop away

But I can't stop thinking 'bout your face

I can't stop thinking 'bout your face

Már lassan délután öt óra volt, amikor kinyitottam a szemem, s csak ekkor vettem észre, hogy elaludtam. Gyorsan kipattantam az ágyamból, mert sietnem kellett, ha időben oda akartam érni. Az Output egy elég jó hely volt, talán az egyik legjobb, de nem volt épp közel hozzám, ugyanis a Brooklyn negyedben volt, a Hudson folyó mellett. 

Épp a gardróbom felé indultam, amikor megcsörrent a telefonom. Rápillantottam a képernyőre, s láttam, hogyTristan volt az. Hagytam, hogy csengjen párat, majd felvettem:

- Szia, Tris! 

- Szia, Del! - köszönt vissza, majd elmosolyodtam, ugyanis szinte sosem szokott így szólítani. - Nos, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy van-e programod ma estére?

Francba. Nem mondhatom el neki, hogy hova megyek, azzal kitörne a Harmadik Világháború. Láttam a szemében, hogy mennyire gyűlöli Castielt. Nekem viszont meg kell tudnom, hogy mi ennek az oka, és ha Tristan nem mondja el, hát majd Casteltől megtudom.

- Miért? - kérdeztem vissza, próbáltam teljesen nyugodt maradni. A legkisebb jelét sem hallhatta izgalomnak a hangomban.

- Mert gondoltam elnézhetnénk a plázába. Szeretném ha segítenél, ugyanis kinéztem magamnak pár új cuccot és nem tudok dönteni - mondta, s szinte magam előtt láttam, amint végig izgatottan mosolyog. Majdnem tényleg fájt, hogy nemet kellett neki mondanom.

- Sajnálom, ma este nem jó. Tudod, családi vacsora, apu hazajön, stb - még magam is meglepődtem azon, hogy mennyire hihetően adtam elő a kitalált programom.

- Persze, megértem -  válaszolt.

Még mielőtt bármi egyebet mondhatott volna, rávágtam:

- De a holnap jó lenne! 

- Rendben, akkor megbeszéljük - felelte. - Hát, akkor kellemes estét, majd írj később!

- Ígérem, hogy fogok! - mosolyogtam. - Szia!

- Szia - köszönt el ő is, majd letette a telefont.

Így ment ez minden nap, azóta amióta csak közelebb kerültünk egymáshoz, amióta barátok lettünk. Nem volt túl sok barátom, ezt annak tudhattam be, hogy általában szerettem egyedül lenni, de Tristannal más volt. Vele egyszerre lehettem egyedül és társaságban is. Tristan két hónapja szakított Amandával, a barátnőjével, akivel tudtommal kilenc hónapig voltak együtt. Megviselte a szakítás, sokáig búslakodott a lány után, még akkor is ha az a ribanc össz-vissz vagy három fiúval csalta meg a háta mögött. Az azóta eltelt két hónapban szinte tényleg minden időnket együtt töltöttük. Persze nem pótolhatom a barátnőjét, mert teljesen más az intim testi kapcsolat, mint ami köztünk van. De talán jobban jár velem, mert soha nem fogom cserben hagyni. 

Elmélkedéseim közepette kiválasztottam egy igazán szexi, testhez simuló piros ruhát. Jól kellett kinéznem, legalább annyira, mintha randira mennék, elvégre az Output tényleg egy jó hely volt, nem mehetett be akárki. A ruhát fekete magassarkúval, szegecses bőrdzsekivel és ezüst kézitáskával párosítottam.

Már épp a lépcsőn mentem le, s pont letettem a telefont, amin a taxit hívtam, mikor anya meglállított:

- Te meg hova mész? 

- Az Outputba - feleltem szimplán. Tudom, hogy már felnőtt vagyok, de akkor is szólnom kellett volna neki, csak sajnos ma teljesen máshol járt az agyam. - Anya, nagyon fontos, hidd el!

Anya a szemeit forgatta, majd így szólt: 

- Jólvan, de ne maradj hajnalig. Koncentrálnod kéne az egyetemre is.

- Holnaptól csak arra fogok, megígérem! - mosolyogtam, s egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd már ki is libbentem az ajtón.

Megálltam a házunk előtt, s vártam, hogy itt legyen a taxi. A szívem hevesen vert, nem tagadom. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, és egy kicsi bűntudatom is volt, amiért hazudtam Tristannak. Bár ez a bűntudat enyhült csöppet, amikor arra gondoltam, hogy ő évekig titkolt előlem dolgokat. Én mindent megosztottam vele, tényleg. Az egész életem egy nyitott könyv volt számára.

Nem kellett sokat várnom, a taxi két percen belül megérkezett. Beszálltam, s kértem, hogy vigyen a 74 Wythe Ave,Brooklyn címre. 

Egész úton azon töprengtem, hogyan fogom megközelíteni Castielt, mit mondok majd neki. Elvégre nem is ismerem, abban sem voltam biztos, hogy felismerem egyáltalán vagy, hogy tényleg ott lesz. Lehet, hogy fölöslegesen teszem meg az utat, fölöslegesen készülődtem, de valami mégis úgy súgta, hogy aznap este választ kapok a kérdéseimre. 

Már a Brooklyn Bridgen jártunk, mely átvezetett Brooklyn negyedbe, s mely sokak szerint a világ egyik legszebb hídja, annak ellenére, hogy évente milyen sokan követnek el rajta előszeretettel öngyilkosságot. Szerettem New Yorknak ezt a részét, bár régebben sokkal többet jártam erre. Már sötét volt odakint, kilenc óra körül járhatott. Ez a hátulütője az ősznek, október elején jártunk. 

A taxi leparkolt az Output előtt. A sofőr a kezembe nyomta a számlát, ami harmincöt dollárt mutatott. Elkerekedtek a szemeim, mert bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen drága lesz, de már késő volt bármit is tenni ezellen. Kifizettem az összeget, mire a sofőr megköszönte, s kellemes estét kívánt.

Kiszálltam a kocsiból, s észrevettem, hogy a klub előtt már tolongtak az emberek. Nagy volt a tömeg, s kezdtem kétségbeesni, hogy valóban nem fogom megtalálni Castielt, de abban biztos voltam, hogy bemegyek. Ha eljöttem idáig, már nem fordulhattam vissza. Beálltam a sorba, amely látszólag elég gyorsan haladt, így mindössze hét percnyi várakozás után a bejárathoz is értem. Kifizettem a belépőt, megkaptam az ezt igazoló karszalagot, s már bent is voltam. Az első dolgom az volt, hogy körülnézzek, mire még jobban megbizonyosodtam arról, hogy mennyire sokan vannak. A színpadon a DJ tette egymás után a zenéket, előtte önfeledtem táncoltak a fiatalok. Volt ott mindenféle ember, mindenféle stílusirányzat, de a cél egy volt, s ugyanaz: hatalmasat bulizni aznap éjjel. 

Gondolkodni kezdtem, hogy egy fiatal srác útja hova vezethet először egy ilyen estén. A válasz egyértelműen a bárpult volt, hiszen mindenki azzal kezdi az estét. Utat törtem magamnak a tömegben, majd a pulthoz mentem. Körülnéztem, de sehol sem láttam Castielt, de még hozzá hasonló srácot sem. 

- Adhatok valamit a szép hölgynek? - kérdezte a pultos.

- Egy Pina Colada-t kérnék - mosolyogtam, mire a pultos biccentett, s el is kezdte készíteni az italomat.

Előszedtem a telefonom a táskámból és rápillantottam a kijelzőre. Az óra 9:25 - öt mutatott. Felsóhajtottam. Tudtam, hogy még nincsen minden remény veszve, ugyanis én jöttem túl korán, mivel a legtöbben csak tíz után érkeznek.

A pultos átnyújttotta a koktélomat, elvettem a bárpultról, s az egyik közeli kanapéra ültem. Bevallom, nagyon tetszett a hely, korábban még csak egyszer jártam itt de rövid időre, mégsem szerettem volna órákig egyedül ülni. Talán jobban tettem volna, ha elmondom Tristannak és akkor lehet, hogy ő is eljött volna. Lehet rá tudtam volna venni, hogy beszéljen Castiellel.

Az idő múlásával párhuzamosan fogytak a kortyok a koktélomból is, szinte percenként néztem az órát. A telefonomat böngésztem, rákerestem Castiel Clyde Campbellre a Facebookon, átnéztem a képeit, hogy biztosan megismerjem majd. Valóban népszerű srácnak tűnt, rengeteg képe volt a barátaival, a motorjával és bulizás közben. Minden ami egy huszonhárom éves fiút jellemez, egyet kivéve: a barátnő. Sehol sem láttam őt lánnyal pózolni. 
Hihetetlen, mennyire lassan telik az idő, ha az ember vár valamire. Lassan már tíz óra is elmúlt, amikor ismét körbenéztem, s megpillantottam valakit hátulról, aki nagyon ismerősnek tűnt. Dús, fekete haja volt, sőtétkék inget és fekete nadrágot viselt. Gyorsan felpattantam a helyemről, s igyekeztem utána menni, mielőtt még eltűnne a tömegben. A rohanás közepette sajnos nekimentem valakinek, minek következtében leejtettem a táskám, s annak tartalma szépen a földre hullott.

- Ne haragudj! - nézett rám az ismeretlen, nagydarab srác, mire én intettem, hogy nincsen semmi baj, s igyekeztem minél hamarabb visszahajigálni mindent a táskámba.

Olyan gyorsan tettem, amennyire csak lehetett, de mire feltápászkodtam és megint körbenéztem, szem elől vesztettem a kiszemeltet.

- Francba - sziszegtem.

Próbáltam azon az útvonalon elvegyülni a tömegben, melyen talán Castiel is mehetett. Mikor kitolakodtam magam az emberek sokaságából, egy lépcső előtt találtam magam, amely mellett ez a felirat díszelgett: TERASZ. 

Miért is ne? - gondoltam, elvégre úgy éreztem rám férne egy kis friss levegő. Elindultam felfele a lépcsőn, s hamarosan egy nagyon szép, tágas tetőterasz tárult szemeim elé. Itt is le lehetett ülni, szépen fel volt díszítve hangulatos fényekkel, s színben hozzá illő ülőgarniturákkal. Középen egy minibár díszelgett, ahol a pultos hihetetlen kézügyességgel keverte a különlegesebbnél különlegesebb italokat a vendégek számára. Körbenéztem alaposan, itt már nem volt annyira nehéz dolgom, elvégre sokkal kevesebben voltak, mint bent a klubban. Elkezdtem körbesétálni, mikor a terasz egyik korlátjánál megpillantottam ugyanazt a sötét hajzuhatagot, s ugyanazt a kék inget. Láttam, amint cigarettát tart a kezében, s lassan, egyenletesen fújja ki a füstöt. Gondolkodás nélkül megindultam felé, s mikor már csak pár lépésre voltam tőle, megfordult, s megbizonyosodtam arról, hogy valóban Castiel Clyde Campbell volt az. Arcára kiült a meglepetés, s láttam, hogy rögtön felismert.

- Nocsak! - szólt - Csak nem Tristan barátnője?

Közelebb mentem, majd megálltam mellette a korlátnál.

- Igazából nem vagyok a barátnője - mondtam. - Csak egy jó barátja, és amúgy meg Delaney Clarkson a nevem - kezet nyújtottam, mire ő megfogta, s kézrázás helyett egy puha csókot nyomott rá. Meglepett ez a gesztus, nem hittem volna, hogy egy hozzá hasonló vad srác képes úriember módjára viselkedni.

- Hát rendben van, Delaney, én pedig Castiel Clyde Campbell, de szerintem ezt már tudod. Mégis minek köszönhetem ezt a találkozást? Tristan is eljött? - kérdezte felvont szemöldökkel, egy huncut félmosoly társaságában.

Nem tétováztam, rögtön a témára akartam terelni a szót:

- Egyedül jöttem. Szerettem volna beszélni veled Tristanról. Tudni szeretném, hogy mi történt köztetek, és mivel ő nem hajlandó elmondani, ezért gondoltam, hogy személyesen foglak megkeresni - regéltem, s a válaszomon láthatóan mégjobban meglepődött.

Elnyomta a korláton az elhasznált cigarettacsikket, majd egy új, ép szálat húzott ki a dobozából, mit utána felém nyújtott.

- Cigarettát? - kérdezte.

- Nem dohányzom - csóváltam a fejem, mire ő visszatette a dobozt a zsebébe, és meggyújtotta a szálat.

- Ha már eljöttél csak ezért, és még véletlenül sem azért, hogy velem tölthess egy csodás estét, úgy hiszem kénytelen leszek neked elmesélni mindent. Úgy, ahogyan szokás, az elejétől kezdve - széles mosolyával megvillantotta hófehér fogait, nekem pedig felcsillant a szemem válaszára. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz. Bár az attól függ, mit veszünk könnyűnek, mert ez a kiruccanás a nap végére valószínűleg kb 100 dolláromba fog kerülni.

- Igazán? - néztem rá mosolyogva, s közben az alsó ajkamba haraptam.

- Igen - bólintott - De csak egy feltétellel.

Na bumm. Éreztem, hogy akadályokba ütközöm még azon az átkozott estén.

- Eljössz a bárpulthoz és iszol velem. Egymásnak teszünk fel kérdéseket. Egy megválaszolatlan kérdés = egy tequila shot - mosolya egyre szélesebb lett, én pedig ajánlata hallatán egyre mérgesebb, de végül beleegyeztem. Ugyan honnan tudhatná, hogy igazat mondok-e, hiszen nem is ismer.

Leültünk egy-egy bárszékre, s Castiel már ki is kérte a pultostól a két shot tequilát, két lime és egy csipet só kíséretében. 

- Te kezdesz! - mondta, mire én gondolkodás nélkül feltettem neki az első kérdésem:

- Miért haragszik rád Tristan?

A szemembe nézett, mintha valami nagyon fontosat akarna mondani, s így felelt:

- Mert csúnya dolgot tettem.

- Azaz? - kérdeztem.

- Ez már egy másik kérdés, én jövök! - felelte vigyorogva, s már szegezte is nekem a saját kérdését - Van pasid, vagy úgy egyáltalán valakid?

- Ez nem fair, én így nem játszom! - mérgelődtem, majd fogtam a táskám, s felálltam a székről.

- Ahogy gondolod - nézett rám komolyan - De sajnos, akkor soha nem tudod meg, hogy mi az a sötét titok, amelyet féltve őriz a drága kis barátod. 

Be kellett valljam saját magamnak is, hogy igaza volt. Mérgesen felsóhajtottam, s visszaültem a székre.

- Egy szemét vagy, csakhogy tudd. A válaszom pedig: nem, nincsen senkim, és mielőtt megkérdeznéd, nem, nincs köztem és Tristan közt bármi több barátságnál - motyogtam, s egyszer sem néztem a szemébe. 

- Remek! Ez egyszerre két válasz is volt, ezért megengedem, hogy kettőt kérdezz - vonta fel a szemöldökét, s közben a tequilás pohárral játszadozott, vigyázva, hogy ki ne cseppenjen belőle.

- Első kérdés: mit tettél? Második kérdés: azért jöttél vissza, hogy ezt jóvá tedd? - a szívverésem felgyorsult, egyszerűen nem bírtam tovább. Valóban tudni akartam, testem minden egyes porcikája izzott a kíváncsiságtól.

Közel hajolt hozzám, olyannyira, hogy arcunkat csak pár centi választotta el egymástól, s így szólt: 

- Akkor én erre most nem válaszolok - suttogta. A sót a kezére szórta, nyelve hegyével lenyalta azt, felhörpintette a tequilát, s utána gyorsan a szájába rakta a citromot. Ezután intett a pultosnak, hogy hozzon még egy italt, s megismételte a műveletsort. - Két megválaszolatlan kérdés, két shot mennyei tequila - mosolygott.

Tátva maradt a szám. Nem hittem el, hogy ezt csinálta velem. Legszívesebben az enyémet egyenesen a fejére öntöttem volna, de tűrtöztettem magam.

- Picsába ezzel a kibaszott játékkal - sziszegtem, majd én is ugyanúgy megittam a tequilámat. 

Felálltam a bárpulttól, s a fiú felé fordultam.

- Köszönöm a remek estét, drága Castiel, és az oly sokat mondó válaszokat! Egy élmény volt! - azzal válaszát meg nem várva megfordultam, s megindultam a lépcső felé.

Castiel utánam jött, s megragadta a karomat, majd maga felé fordított.

- Ugyan már, hiszen még rám sem került a sor! - mondta halkan - Viszont akkor van egy jobb ötletem - kivett a zsebéből egy csomag óvszert, s meglebegtette a szemem előtt - Menjünk fel a hotelszobámba, és megesküszöm az élő Jézusra, hogy mindent elmondok neked elejétől végéig.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Arcom eltorzult a dühtől, s minden erőmmel felpofoztam.

- Egy igazi diplomás faszfej vagy, Castiel Clyde Campbell! - azzal végleg megfordultam, s elindultam lefelé a lépcsőn, de azt hallottam, hogy még így is utánam szólt:

- Sajnálom, Delaney! Nem akartalak megbántani. Beszéljük meg, tényleg elmondok mindent, ha úgy akarod!