2. Rész: Titokzatos idegen

Bring the cups baby I could bring the drink

Bring your body baby I could bring you fame

And that's my motherfucking words too

Just let me motherfucking love you

A Nap sugarainak erőteljes reggeli fénye költött fel másnap. Az első dolog, amire figyelmes lettem, hogy iszonyúan lüktetett a fejem. Kinyitottam a szemem, s nyújtóztam egyet. A bal oldalamon Tristan még aludt, kifelé volt fordulva, így csak csupasz hátát láttam, valamint borzos barna haját, ami a párnára hullott.

Még halványan élt bennem a tegnapi nap, s az este emléke, de mégis szégyelltem magam, amiért egy szál fehérneműben befeküdtem az ágyába. Ha ez önmagában még nem lett volna elég, rajta is csak alsógatya volt. Arra is tisztán emlékeztem, hogy nem feküdtünk le egymással, de mégsem voltam büszke magamra, mert akár meg is történhetett volna.

Feltápászkodtam az ágyból, s muszáj volt megtámasszam magam, mert nagyon megszédültem. Mikor látásom kitisztult, felkaptam a földről a ruhámat, s kimentem a mosdóba. Becsuktam az ajtót. Tristan fürdőszobája elég nagy volt egy két szobás lakáshoz képest, tussoló és kád is volt benne. Egyenesen a tükörhöz léptem, s belepillantottam. Szőke hullámos hajam borzos volt, a sminkem elkenődött, és kb úgy néztem ki, mint egy prosti. A kezembe vettem egy adag vattát, bevizettem, s az arcomat kezdtem súrolni vele, mindaddig, amíg emberibb kinézetem nem lett. A hajam összefogtam egy lófarokba és kiöblítettem a szám. Már éppen a ruhámat vettem volna, amikor megcsapott az a szörnyű másnapos bagószag, ami belőle áradt, így inkább csak leakasztottam a fogasról Tristan zöld fürdőköpenyét, s felvettem. Kellemes illata volt, s valamiért megnyugtatott. 

Kiléptem a fürdőszobából, s egyenesen Tristannak ütköztem, aki valószínűleg épp oda tartott. 

-A frászt hozod rám! - mondtam.

-Neked is jó reggelt, drága Delaney! - mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra, s bement a fürdőbe.

A szívem hatalmasat dobbant, de fogalmam sem volt, hogy miért. Máskor is puszilt már meg, de talán a tegnap történtek után már képtelen vagyok rá úgy tekinteni, mint eddig. Épp ettől féltem... Tristan James Anderson, az én legjobb barátom, aki nem mellesleg nagyon is jó pasi. 

Akármennyire is próbáltam, nem tudtam egyébre gondolni, mint arra, amilyen szenvedéllyel csókolt az éjjel. Ajkaink, mintha tökéletesen egymáshoz illettek volna. 

Szégyelltem magam, amiért ilyeneken járt az agyam, pedig ha belegondolok, nem volt miért. Csak két évvel volt idősebb nálam, ugyanarra az egyetemre jártunk, csak más szakra. Ő reklámgrafikára, én pedig animációra. A közös kurzusokon ismerkedtünk meg. 

Elmélkedésemből Tristan hangja zökkentett ki, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy meg sem hallottam, amikor kijött a fürdőszobából.

-Kérsz valamit reggelire?-kérdezte. 

-Nem, köszi. Csak egy csésze kávét.-feleltem.

Tristan a konyha felé vette az irányt, én pedig követtem. Felvett egy sötétkék pólót, de még mindig alsógatyában volt. Kíváncsi voltam, hogy ő mit gondol a tegnap történtekről, de nem akartam megkérdezni. Leültem az ebédlőasztalhoz, s néztem amint bekapcsolja a kávéfőzőt. 

Szombat reggel kilenc óra volt, én pedig nagyon kimerültnek éreztem magam öt óra alvás után. Amint láttam, még ő is álmos volt. Kezdett kellemetlenné válni a köztünk tornyosuló kínos csend, de próbáltam a fáradtsággal magyarázni, nem pedig az éjszaka történtekkel. Tristan a naptárát tanulmányozta, amíg a kávé készült, majd idegesen felkiáltott.

- Basszus! Ne már!

- Mi történt? - kérdeztem.

Megfordult, így velem szemben találta magát.

- Tudod, az a szar... Vagyis az az előadás az egyetem auditóriumában, amire minden hallgató hivatalos. Ma van, méghozzá tizenegytől. Ami azt jelenti, hogy van kemény egy óránk és ötven percünk elkészülni - magyarázta.

Na, pont ez hiányzott.

- Ne már... - mondtam. - És ha nem mennénk??

Tristan a fejét csóválta, majd így szólt:

- Nem lenne épp a legelőnyösebb kihagyni az év első előadását.

Igaza volt. Muszáj volt elmenni erre a rohadt előadásra. 

Épp azt kezdtem el számolni, hogy lenne-e még időm hazaugrani, és felöltözni rendesen. Szűken, de még belefért.

- Tristan... - szóltam, mire ő megfordult és rám nézett csillogó, mogyoróbarna szemeivel. A szívem ismét kihagyott egy dobbanást, amit újból csak azzal magyaráztam, hogy még mindig az éjszaka hatása alatt voltam. - Haza kéne mennem átöltözni, meg fürödni.

- Fürödni itt is tudsz - mosolygott. - Ruhának meg ott van a tegnapi.

- Az nem jó - csóváltam a fejem.-Összegyűrődött és erős bagó szaga van.

Közelebb jött hozzám, amíg már felsőteste kishíján hozzám ért, majd kezével a fülem mögé simított egy hajtincset. 

- Megoldjuk - mondta halkan. - Csak maradj még. 

Nem tudtam mire véljem ezt a kijelentést. Tény, hogy az éjszaka után még most is beleborzongok az érintésébe, de nem mondhatom, hogy beleszerettem. Ő a legjobb barátom, sosem tekintettem rá potenciális pasijelöltként, és ez most sem volt másképp. 

- Rendben. - feleltem, s néztem, amint Tristan visszamegy a pulthoz, s kitölti a kávét két csészébe. 

Az tény és való, hogy az egész lényében volt valami különleges. Amikor megkérdeztem, hogy hogyan jellemezné magát röviden, csak ennyit mondott: ,,Örökké álmodozó."

Igaza volt. Néha olyan volt, mintha ő egy teljesen másik világban élne, de talán épp ez volt az, ami már elsőre megfogott benne. Az, hogy ő más volt, mint a többiek. Valamilyen szinten kiegészítettük egymást, hiszen én többnyire két lábbal a földön jártam, vele ellentétben. 

***

Mire letussoltam, Tristan lement a közeli ruhásüzletbe, és hozott nekem egy szűk fekete gatyát és egy krémszínű kötött pulcsit. Akármennyire is próbálkoztam, nem engedte, hogy kifizessem. Közben felhívtam anyát, és elmondtam neki, hogy mi a helyzet, és csak később megyek haza. 

Már Tristan zöld Volkswagen bogárjában ültünk az egyetem felé tartva, mikor olyan kérdést tett fel, amire kicsit sem számítottam:

- Delaney, neked... Szóval az éjjel történteket, azt, hogy le akartál velem feküdni komolyan gondoltad? Vagy csak az alkohol miatt.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, s fogalmam sem volt mit válaszolhatnék.

- Én...-kezdtem.-nem tudom. Valami megváltozott bennem, vonzónak találtalak, és amit tettem az őszinte volt. De még mindig a legjobb barátomnak tekintelek.-mosolyogtam, s megszorítottam a jobb kezét. Viszonozta a mosolyt, de mégis úgy éreztem, hogy nem volt túl őszinte. Mintha mást akart volna hallani. 

Pár perc kínos csend után halkan hálálkodtam, amiért megérkeztünk. Leparkolta a kocsit, majd mindketten kiszálltunk. Ismét egy unalmas egyetemi előadás. Hurrá. 

 ***

Az előadás szerencsére nem tartott olyan sokat, mint gondoltam, és bevallom, még érdekesnek is találtam. 

- Tökre bírtam ezt a hapsit! Olyan dolgokat mutatott arról az online design programról, amiket még álmomban sem gondoltam volna! - magyarázta Tristan, miközben visszaértünk az egyetem főbejáratához.

- Nekem is tetszett! - mondtam.

Kiléptünk az ajtón, s észrevettem, hogy valamiért Tristan arcáról hirtelen lefagyott a mosoly. 

-Mi az? - kérdeztem.

- Semmi, menjünk innen - felelte, s megragadta a karomat, majd elkezdett magával húzni.

- Nocsak, Tris, már meg sem ismersz? - ismeretlen hang ütötte meg a fülem, majd a forrását keresve megpillantottam egy bőrdzsekis, fekete hajú fiatal srácot egy Harley Davidson motorral.

Tristan megfordult, egyenesen a fiú szemébe nézett, s így szólt:

- De, megismerlek, csak úgy gondolom, hogy fölösleges szóra méltassalak.

Még sosem hallottam őt így beszélni senkivel. Tristan mindenkivel kedves volt. Nem ismertem a fiút, sőt, még sosem láttam. Ki lehet ő? És miért gyűlöli Tristan ennyire?