2016. január 2., szombat

8. Rész:,,Ha kicsit is számítok neked, akkor elfogadod a döntésem’’

Drága olvasóim! Ezúttal szeretném megköszönni mindenkinek, aki elolvasta az eddigi részeket, külön köszönet azoknak, akik megtiszteltek a véleményükkel is! Köszönöm a feliratkozóknak a bizalmat. Íme itt a nyolcadik rész, ami remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Igyekszem a folytatással, átlagosan négy naponként szoktam frissíteni, úgy néz ki, hogy ezt a tempót meg tudom tartani a közeljövőben is.  Ölel mindenkit, Eszti <3 

If you love me let me go
‘Cause these words are knives and often leave scars
The fear of falling apart
And truth be told, I never was yours
The fear, the fear of falling apart

Másnap reggel a szokásosnál korábban keltem. Szerettem volna időben beérni az egyetemre. Fájt a fejem, és semmihez nem volt kedvem, de fél óra alatt sikerült rávennem magam arra, hogy kikászálódjak az ágyból. Nem aludtam jól az éjjel, képtelen voltam arra, hogy lecsendesítsem a gondolataimat, folyamatosan azon aggódtam, hogy mi lesz ha Tristan tényleg hazamegy, és már nem jön vissza, ha vényleg itt hagy.
Igyekeztem lenyugtatni magam, miközben ledobtam magamról az alvóruhám, s beálltam a zuhany alá. Libabőrös lettem, amint a kellemes, langyos vízcseppek végigfolytak csupaszt testemen. Beletúrtam a hajamba, hogy a víz mindenütt érje azt, majd a kezembe nyomtam egy adag sampont, s beledörzsöltem. Közben végig az járt a fejemben, hogy felhívjam-e Tristant, menjünk-e együtt az egyetemre, vagy sem, de végül úgy döntöttem, hogy nem fogom. Hagyom, hogy ő keressen előbb.
Végeztem a tussolással, majd kiszálltam a zuhanyzófülkéből. Fél óra alatt elkészültem. Általában nem vett sok időt igénybe a reggeli készülődésem, nem tartoztam olyan lányok közé, akik egy órát sminkelik magukat, hogy minden nap csodásan nézzenek ki. Azt az elvet követtem, miszerint ha valakinek megtetszem, akkor nem az agyonsminkelt arcomba fog beleszeretni. Eddig nem vált be, vagy lehet, hogy csak én voltam túl válogatós. Amióta Tristan a legjobb barátom, nem is gondoltam arra, hogy szükségem lenne másra. Két év alatt, amióta a művészetire jártam összesen két komolyabb kapcsolatom volt, de egyik sem volt az igazi. Nem voltam velük egy hullámhosszon.

Összepakoltam a cuccaimat, a laptopom betettem a táskába, s indultam is lefele a lépcsőn. Időközben észrevettem, hogy anya a konyhában tevékenykedik, azt hittem, hogy elment már dolgozni.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt, kicsim! Ilyen korán? -kérdezte, mire én az órára pillantottam, ami fél nyolcat mutatott.
- Igen, szeretnék hamarabb beérni - mosolyogtam. - Te ma nem dolgozol?
- Nem - csóválta a fejét - Ha akarod, vidd nyugodtan a kocsit.
Hirtelen elmosolyodtam, nagyon örültem annak, hogy nem kell metróznom, sokkal kényelmesebb volt autóval közlekedni. 
- Köszi anyu! - egy puszit nyomtam az arcára, mire ő a kezembe adta a kocsikulcsot, meg egy papírzacskót, s így szólt:
- Egy kis uzsonna, majd jól fog esni.
- Köszönöm! - elvettem a zacskót, s a táskámba tettem - Majd jövök dél körül, de ha esetleg adódik valami, akkor szólok.
- Rendben, vigyázz magadra! - mosolygott anya, azzal én is elköszöntem, s kiléptem az ajtón.
Anya piros Opel Corsája a ház előtt parkolt, nagy örömmel töltött el, hogy aznap én használhattam. Jó lett volna egy saját autó, de ígyis volt már a családban kettő.
Kinyitottam az ajtót, behuppantam a vezető ülésre, s a táskám lepakoltam magam mellé. Beindítottam a kocsit, és már indultam is. Tristan még nem keresett, amit furcsálltam, de nem igazán aggódtam, biztosan, elfelejtette, vagy talán még fel sem kelt. Imádkoztam, hogy ne legyen hatalmas dugó, mint általában ebben az időpontban. 
A város nappal sokat veszített szépségéből, az utak tele voltak járművekkel, a járdák pedig siető emberekkel. A reggel volt a nap legforgalmasabb szakasza, imám sajnos nem talált meghallgatásra, így kénytelen voltam fél óráig araszolva haladni a városban. Egyre türelmetlenebb lettem, lecsekkoltam párszor a telefonomat, de sem hívás, sem üzenet nem érkezett.
Háromnegyed óra alatt értem az egyetemhez, leparkoltam a kocsit, és siettem az épület felé, hogy még időben beérhessek az órámra.
Az első óra elmélet volt, ami olyan unalmasan telt, hogy kishíján elaludtam, így örömmel kaptam fel a fejem, s indultam kifelé a teremből, amikor vége lett. Tristan továbbra sem jelentkezett, így eldöntöttem, hogy átnézek a tervezőgrafikusok szekciójára, úgyis volt egy tizenöt perces szünetem. Sok volt az ismerős arc, egyik-másik még köszönt is, az emberek egymással beszélgettek, én pedig egyre inkább megbizonyosodtam arról, hogy mennyire egyedül voltam. Tristanon kívül senkim nem volt.
Már közeledtem Tristan szekciója felé, mikor megpillantottam őt. Ott állt az egyik ablaknál, a folyosó végében, s a telefonját böngészte. Egyrészt örültem, hogy látom, másrészt nem értettem, hogy miért nem keresett még. Mosollyal az arcomon indultam meg felé, de nyomban megtorpantam, mikor megláttam Amandát is felé közeledni. Tristan még nem vett észre, így figyeltem a történéseket. A lány szinte egyenesen a karjaiba ugrott, Tristan átölelte őt, s egy szenvedélyes csókot lehelt az ajkaira. Valamit beszéltek egymással, Amanda ismét megcsókolta Tristant, majd elköszönt tőle és elindult abba az irányba, ahol én álltam. Kb két méterre lehettünk egymástól, mikor észrevett, látván értetlenkedésem, elmosolyodott, s rám villantotta a fogait. Nem köszönt, csak a szemembe nézett végig, amíg el nem haladt mellettem, amitől még dühösebb lettem.
A mosoly leolvadt az arcomról, kétségbe estem, mert nem tudtam, hogy mire véljem a látottakat. Pár másodperc hezitálás után elindultam Tristan felé, aki még mindig nem vett észre, hanem az ablak mellett bújta a telefonját. Már csak fél méterre voltam tőle, ekkor felnézett, s az arckifejezése olyanná vált, mintha szellemet látott volna.
- Jaj, Tris, azért ennyire még nem vagyok ijesztő - motyogtam.
- Delaney, hát te? - kérdezte, majd közelebb jött, s óvatosan magához ölelt, mintha tudta volna, hogy bármelyik percben robbanhatok.
Akkor történt meg először, hogy ölelését nem viszonoztam, hanem finoman eltoltam magamtól. A szemébe néztem és összeráncoltam a szemöldököm. Már épp szóra nyitotta a száját, mire közbevágtam, hogy előtte szólaljak meg.
- Te és Amanda együtt vagytok? - kérdeztem.
Tristan felsóhajtott, gyengéden megragadta a karom, majd így szólt:

- Ne itt beszéljük ezt meg.
- Mit, Tristan? - hangom felemeltem, nem érdekelt, hogy ki hallja meg, tudni akartam. - Egy szimpla kérdést tettem fel, igen vagy nem?
- Igen - felelte komoran - Igen, de hallgass végig.
- Hallgatlak - mormogtam alig hallhatóan.
- Megbeszéltük a dolgokat. Nem csalt meg, egy félreértés volt az egész - mondta, s láttam a szemében, hogy nem akarta, hogy így tudjam meg.
- Én pedig egy fej káposzta vagyok - ez a megjegyzés valóban viccesen hangzott, de a pillanat hevében egyikőnknek sem jutott eszébe nevetni - Nem lehetsz ilyen hülye! Többen is látták, köztük én is! Nem hiszel nekem, mondd? Nem bízol bennem? A barátod vagyok, sokkal jobbat érdemelsz, mint Amanda - szinte majdnem sírtam, Tristan pedig a földet nézte ölbe tett kézzel.
- Hagyjuk - mondta, s rám nézett - Pont te mondod ezt? Azzal érjük be, amink van, hiába epekedek én egy gönyörű lány után, ha ő magasról leszarja az érzéseimet. Én és Amanda egy párt alkotunk, ha tetszik, ha nem. Ha egy kicsit is számítok neked, akkor elfogadod a döntésem. Ezzel a beszélgetést lezártnak tekintem.
Mielőtt felfoghattam volna azt, amit mondott, megfordult, s elindult az egyik terem felé. Gyors léptekkel haladt előre, én pedig ott maradtam, földbe gyökerezett lábakkal, s néztem amint bemegy a terembe, majd végleg eltűnik a szemem elől.
Ismét tanácstalan maradtam. Sosem hittem volna, hogy képes lesz visszafogadni azt az olcsó ribancot. Annak idején én vettem rá arra, hogy szakítson vele, mindent megtettem, s végül sikerrel jártam, ám ez a siker teljesen romba dőlt. 
Remegő léptekkel elindultam a folyóson, vissza a saját szekciómra. Nem tudtam felfogni, úgy éreztem, hogy minden egyre rosszabb. 
A gyakorlati órákon képtelen voltam odafigyelni, egész végig azon elmélkedtem, hogy hogyan tudnám őt visszaszerezni. Először éreztem úgy, hogy reménytelen helyzetbe kerültem.
Hacsak… 
Felkaptam a fejem, mert egy olyan ötletem támadt, ami hatalmas baromságnak tűnt, de mégis ez lehetett az utolsó esélyem. Castiel. 
Remegő kézzel kaptam elő a telefonom, s kerestem ki a számát, majd elküldtem neki egy sms-t, ami így szólt: ,,Kössünk egyezséget.’’
Hogy mi is legyen az, azt még nem sikerült kiagyalnom, de kezdésnek ez is jó. Fölösleges ellenségeskednünk egymással, mikor össze is foghatnánk. Ő is Tristant akarja, s én is, ez pedig épp elég. Miért ne lehetne mind a kettőnkké? 
Már kifelé tartottam a teremből, mikor megcsörrent a telefonom, s Castiel száma jelent meg a képernyőn. Elmosolyodtam, s felvettem.
- Gyors voltál - mondtam teljesen higgadt hangon.
- Csak azért, mert érdekel, hogy miért akarsz velem egyezséget kötni, s hogy mi lenne az - felelte.
- Találkozzunk és elmondom a részleteket - hirtelen úgy éreztem magam, mintha az én kezemben lenne az irányítás, s bevallom, élveztem. Nem hagyhattam, hogy az legyen, amit ő akar.
- Na, azt már nem - hallottam, amint felnevet. - Nem fogok hiába kikelni az ágyból, úgyhogy vagy elmondod most, vagy nincs miről tárgyaljunk.
- Ahogy gondolod - mosolyogtam - Gondolom akkor Tristan új barátnője sem érdekel.
- Hogy mi? - hangja megváltozott, tudtam, hogy felkeltettem az édeklődését. - Kicsoda?
- Még egy órám van, utána találkozhatnánk - mondtam.
Castiel vett egy nagy levegőt, majd így szólt:
- Ajánlom, hogy megérje. Akkor egy óra múlva ott leszek az egyetem bejáratánál. 
- Akkor ezt megbeszéltük - feleltem. - Hidd el, megéri.
Azzal válaszát meg nem várva kinyomtam a telefont. Volt egy órám arra, hogy kitaláljam mit mondok majd neki. 
Bementem a terembe, ahol rajzi elemzés óra következett, bár nem nagyon érdekelt, muszáj volt kitalálnom valami ép magyarázatot arra, hogy miért akarok egyezséget kötni vele. Az egyedüli dolog amit Castiel akar, az, hogy visszakapja a legjobb barátját, de szerinte én ehhez útban vagyok. Szóval ha fejalánlanám neki, hogy nem fogok kettejük közé állni, hogy békén hagyom Tristant, akkor talán beleegyezne abba, hogy segít. Ez persze nem lenne teljesen igaz, mert soha nem hagynám, hogy Tristan kilépjen az életemből, de muszáj valahogy Amandát kiiktatni a képből.
Az óra lassan telt, a percek ólomként nehezedtek rám, s szívem vadul kalapált a mellkasomban, mert nem közeledtem szívesen Castiel felé. Bevallom, nem volt a szívem csücske, s még alig ismertem, de elérte azt, hogy a hideg is kirázzon ha rá gondolok. Hiába volt lenyűgözően jóképű, egyetlen vad pillantásával biztosan bármelyik lányt letaglózta volna, de a vonzó, festői külső gonosz, ördögi belsőt rejt. Olyat, melyet maga Lucifer is megirigyelhetett volna. Magával ragadó démon, kitől jobb ha távol tartod magad. Én mégis a társaságát kerestem. Ostoba voltam. A döntéssel, amit hoztam, saját magamtól léptem be Pandóra szelencéjébe. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ezzel az életem mekkorát változik majd. 
Az óra a végéhez ért. A tenyerem izzadt, gyorsan hagytam el a termet, ahogyan az egyetem épületét is, nem szerettem volna megkockáztatni azt, hogy összefussak Tristannal. Kiértem a főbejáraton, s megálltam  lépcső tetején, hogy körülnézzek. Izgultam a találkozás miatt, s kezdtem megkérdőjelezni azt, hogy jó döntést hoztam-e. Akárhogyis, már nem akartam változtatni ezen. Pár percig ott álltam, mígnem láttam, ahogyan egy fekete Range Rover leparkol az épület elé, ajtaja kinyílik, s Castiel lép ki belőle. Külseje elbűvölő volt, mint mindig, karba tett kezekkel megállt, s egyenesen a szemembe nézett, amitől a szívem hatalmasat dobbant. Féltem. Nem tudtam mit reméljek.
Épp megindultam felé, mikor hirtelen Amanda ott termett mellettem.
- Delaney, van egy perced? - kérdezte.
- Ami azt illeti, nincs - mondtam és közben rá se néztem, mire ő megragadta a karomat, és erőszakosan maga felé fordított.
- Gyors leszek - nézett rám.
Idegesen felsóhajtottam.
- Mondjad - böktem ki.
- Remélem nem szerepel a terveid közt, hogy hamis dolgokat állíts rólam Tristannak. Tudom, hogy bírod őt, de újra együtt vagyunk, jobban teszed ha elfogadod ezt a tényt - hadarta.
- Drága, - kezdtem gúnyosan - ha Tristan annyira hülye, hogy te kellesz neki, akkor még én sem tudom erről lebeszélni. Soha nem állítottam hamis dolgokat rólad, minden igaz volt, s ezt te is nagyon jól tudod, és erre remélhetőleg ő maga is rájön majd. Most pedig, ha nem haragszol, dolgom van - azzal sietősen elindultam a lépcsőn, meg nem várva válaszát.
Magam is meglepődtem azon, ahogyan beszéltem hozzá, mert ez egyáltalán nem az én stílusom volt, de mintha Castiel jelenléte bátorságot adott volna, amit furcsálltam. Komor arckifejezéssel közeledtem hozzá, s mikor már nagyon közel voltunk egymáshoz, magragadta a derekam, szoros ölelésbe vont, s egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hiányoztál, édes - mondta olyan hangosan, hogy biztosan jópáran meghallották, beleértve Amandát is aki a lépcső tetején ácsorgott, valószínűleg Tristanra várva.
Idegesen eltoltam magamtól, ránéztem, s így szóltam:
- Te nem vagy normális! Ez meg mi a francra volt jó?
- Gondoltam, szerzek neked egy kis hírnevet- vigyorgott. - Elvégre nem minden lány élvezheti egy ilyen pasi társaságát. 

9 megjegyzés:

  1. Most is nagyon jól odatetted a dolgot, mint mindig!!
    Nagyon tetszett, de komolyan!
    Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Muszi! Ezúttal is köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy tetszett:)
      Puszi, Eszti

      Törlés
  2. Nem szoktam ilyen történeteket olvasni, de most együltő helyemben végig olvastam a nyolc fejezetet. Kíváncsi vagyok mi sül ki a végére... :) Néhol lehetne még cizellálni rajta hogy ütősebb legyen a karakter. Hiányoznak mérges szemvillanások például.. néhol túl türelmes, és higgadt nekem a főhős is. Ha titkolja az érzéseit, akkor legyen erre utalás.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lolli!
      Köszönöm szépen a hozzászólást. Még fogom majd variálni, lesznek még érdekes dolgok, remélem, hogy nem válik majd unalmassá, igyekezni fogok:) A főhös lehet, hogy azért túl higgadt, mert én is ilyen vagyok, s valamilyen szinten magamról mintáztam a karakterét, így tudok azonosulni vele, de megfogadom a tanácsot, és köszönöm!

      Törlés
    2. Gondoltam, hogy magadról mintáztad... :) De most nem is rólad van szó, hanem a karakterről. Del lehetne lazább néhol. Ha nemet mond akkor azt komolyan kéne, hogy gondolja, határozottabban kellene kiállnia magáért helyzetekben. Tehát akár ellentmondást nem tűrően is felléphetne egy piszok disznóval szemben.. :D
      Figyu nagyon sötét a háttered, alig bírtalak olvasni tegnap telóról, de itt a gépen se könnyű, egy kicsit világosíthatnál a háttéren. :)

      Törlés
    3. Értem, akkor mostantól erre is odafigyelek majd, és köszönöm mégegyszer, minden vélemény nagyon sokat számít:)
      Világosítottam a hátteren, az én laptopomon nem tűnt nagyon sötétnek, de köszönöm, hogy szóltál, így mostmár lehet jobb egy fokkal:)

      Törlés
    4. Tényleg jobb! Köszi! Na várom a folytatást.. :)

      Törlés
  3. Agh. Idegesitő, basáskodó, kiállhatotlan, bunkó, szivdöglesztő, rémisztő, kibirhatatlan, ellenállhatatlan diplomás seggfej.
    Ezzel mindent elmondtam.
    Amanda pedig az egyik leggyűlöltebb ember, akit jelen pillanatban utálok.
    Tristan pedig naiv, és meggondolatlan.
    Del pedig makacs, akaratos, és imádom őt. Megfontoltan cselekszik, még akkor is, ha fél. És ez egy jó pont. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ezt a hatást szerettem volna elérni!!
      Örülök, hogy elnyerte a tetszésed, és együtt lehet érezni a szereplőkkel!!:)
      Puszi <3

      Törlés