11. Rész: Vonzalom?

Drága olvasóim! Íme, itt a 11. Rész, remélem elnyeri a tetszéseteket, igyekeztem vele. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az eddigi hozzászólásokat és feliratkozásokat, sokat jelent ez nekem. Mivel nekem is elkezdődött az iskola, ezért valószínű, hogy mostantól négy napnál nem tudom hamarabb hozni a részeket, de nyugi, lesz időm írni:) 

Ölel mindenkit, Eszti 

You do it to me so well

Hypnotic takin' over me

Make me feel like someone else

You got me talkin' in my sleep

I don't wanna come back down

I don't wanna touch the ground

Pacific ocean dug so deep

Hypnotic takin' over me

Befordultam a sarkon, előre néztem és megpillantottam őt. Castiel ott állt a vendéglő bejáratánál, sötét haja hátrasimítva, de egy-egy tincs még így is a szemébe hullott. Kék zakót és szűk nadrágot viselt. Kezében cigarettát fogott, s maga elé nézett. Még nem vett észre. Megtorpantam. Még visszafordulhatok.

Rövid hezitálás után ismét elindultam, próbáltam nyugtatni magam. Ez csak egy vacsora, Delaney! Ugyan mi rossz történhetne? 

Hosszú perceknek tűnt az a pár másodperc, mialatt a vendéglőhöz értem. Castiel rám pillantott, zöld szemei felcsillantak, és egy apró mosolyra húzta ajkait. Próbáltam én is hasonlóképp tenni, de nem ment. Frusztrált a tudat, hogy fogalmam sem volt, vajon Tristan mit csinálhat, hogy érzi magát, miután elküldtem. Talán bűntudatom kéne legyen?

10. Rész: Mit tehettem volna másképp?

Happiness exists, when you don’t know a thing

So I hope you don’t think this song is about you..

And only I can know, how close you came..

But baby I’m a pro at letting go. I love it when they come and go

Castiellel megállapodtunk abban, hogy hazamegyek, átgondolom a vacsorameghívást, majd felhívom. Az autóban ültem, haladtam a hazafelé vezető úton. Az elmúlt pár óra tényleg megtörtént? Ki volt az a srác, akivel találkoztam? Mert, hogy nem az a Castiel, akit megismertem, az is biztos. Már úgy éreztem, hogy nem tudok eligazodni rajta, fogalmam sem volt arról, hogy milyen is ő valójában. A kezeim még mindig hidegek és nyirkosak voltak az izgalomtól. Úgy kapaszkodtam a kormányba, mintha egy mentőöv lett volna. Lassan egymás után kezdtek megjelenni apró vízcseppek a kocsi szélvédőjén, majd egyre több és egyre szaporábban. Eleredt az eső. 

Megérkeztem, leparkoltam a kocsit a ház elé, majd gyorsan kiszálltam, s siettem a bejárathoz, hogy ne ázzak meg. Kinyitottam az ajtót, bementem és felakasztottam a kabátomat a fogasra. 

- Megjöttem! - szóltam, s mivel hangokat hallottam a nappali felől, oda vezetett először az utam.

9. Rész: Megbízhatok benne?

Drága olvasóim! Igen, meghoztam a kilencedik részt a kelleténél hamarabb, de most nagyon belejöttem az írásba, és ihletem is volt:) Remélem tetszeni fog, írjátok meg mit gondoltok, minden vélemény nagyon sokat számít! Sok-sok puszi, Eszti <3

You're a doll, you are flawless

But I just can't wait for love to destroy us

I just can't wait for love

The only flaw – you are flawless

But I just can't wait for love to destroy us

I just can't wait for love

A szemeimet forgattam, s mielőtt bármit is mondhatott volna, beültem a kocsi anyósülésére és bezártam az ajtót. Így is elég nagy bajban voltam, mert tudtam, hogy Amanda első dolga lesz elújságolni Tristannak a látottakat. 

- Sajnálattal látom, hogy nem én vagyok az egyetlen ellenséged. Pedig már kezdtem különlegesnek érezni magam - mondta Castiel, miközben ő is beült az autóba.

- Hogy mi? - néztem rá értetlenül.

- Az a vörös hajú lány - bökött fejével Amanda felé, aki még mindig ugyanott ácsorgott. - Amint látom, nem vagytok túl jóban.

- Ő Amanda, Tristan új-régi barátnője - mondtam egyhangúan. 

- Nahát! Szóval az exével jött össze? - Castiel elvigyorodott. - Már értem, mi az ami ennyire bánt. Az, hogy szebb nálad, ugye?

- Ezt miből gondolod?! - förmedtem rá idegesen. - Ez egyáltalán…

- Ne is próbáld tagadni, édes. Tudom, hogy ez a te nagy problémád - Castiel beindította a kocsit, majd elindultunk.

8. Rész:,,Ha kicsit is számítok neked, akkor elfogadod a döntésem’’

Drága olvasóim! Ezúttal szeretném megköszönni mindenkinek, aki elolvasta az eddigi részeket, külön köszönet azoknak, akik megtiszteltek a véleményükkel is! Köszönöm a feliratkozóknak a bizalmat. Íme itt a nyolcadik rész, ami remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Igyekszem a folytatással, átlagosan négy naponként szoktam frissíteni, úgy néz ki, hogy ezt a tempót meg tudom tartani a közeljövőben is.  Ölel mindenkit, Eszti <3 

If you love me let me go

‘Cause these words are knives and often leave scars

The fear of falling apart

And truth be told, I never was yours

The fear, the fear of falling apart

Másnap reggel a szokásosnál korábban keltem. Szerettem volna időben beérni az egyetemre. Fájt a fejem, és semmihez nem volt kedvem, de fél óra alatt sikerült rávennem magam arra, hogy kikászálódjak az ágyból. Nem aludtam jól az éjjel, képtelen voltam arra, hogy lecsendesítsem a gondolataimat, folyamatosan azon aggódtam, hogy mi lesz ha Tristan tényleg hazamegy, és már nem jön vissza, ha vényleg itt hagy.

Igyekeztem lenyugtatni magam, miközben ledobtam magamról az alvóruhám, s beálltam a zuhany alá. Libabőrös lettem, amint a kellemes, langyos vízcseppek végigfolytak csupaszt testemen. Beletúrtam a hajamba, hogy a víz mindenütt érje azt, majd a kezembe nyomtam egy adag sampont, s beledörzsöltem. Közben végig az járt a fejemben, hogy felhívjam-e Tristant, menjünk-e együtt az egyetemre, vagy sem, de végül úgy döntöttem, hogy nem fogom. Hagyom, hogy ő keressen előbb.

Végeztem a tussolással, majd kiszálltam a zuhanyzófülkéből. Fél óra alatt elkészültem. Általában nem vett sok időt igénybe a reggeli készülődésem, nem tartoztam olyan lányok közé, akik egy órát sminkelik magukat, hogy minden nap csodásan nézzenek ki. Azt az elvet követtem, miszerint ha valakinek megtetszem, akkor nem az agyonsminkelt arcomba fog beleszeretni. Eddig nem vált be, vagy lehet, hogy csak én voltam túl válogatós. Amióta Tristan a legjobb barátom, nem is gondoltam arra, hogy szükségem lenne másra. Két év alatt, amióta a művészetire jártam összesen két komolyabb kapcsolatom volt, de egyik sem volt az igazi. Nem voltam velük egy hullámhosszon.

7. Rész: Érzelmek

Don't you see me now?

I think I'm falling, I'm falling for you,

Don't you need me?

I, I think I'm falling, I'm falling for you,

And on this night and in this light,

I think I'm falling, I'm falling for you

Maybe you'll change your mind

Mielőtt kimentem volna a Starbucks kávézóból, Castiel még pofátlanul megkérdezte, hogy vigyen-e haza az itt tartózkodására bérelt motorral, de még arra sem vettem a fáradtságot, hogy elutasítsam. Inkább szó nélkül felálltam, a virágot meg az öt dollárt a kavéra az asztalra tettem, s elhagytam a helyet. Már nem szólt utánam, mint a múltkor.

Próbáltam utat törni magamnak a tömegben, kikerülni az embereket és közben végig a földet néztem. Nem akartam senkinek sem a szemébe nézni. Egy könnycsepp lassan végigfolyt az arcomon, s éreztem a gombócot a torkomban, mely egyre fájdalmasabb lett annak hatására, hogy megpróbáltam visszafolytani a sírást. Utáltam sírni, főleg emberek előtt. Nem akartam, hogy gyengének lássanak.

Amíg az állomás felé mentem, próbáltam hívni Tristant de egyszer sem vette fel, csak az üzenetrögzítő kapcsolt be.

- Szia, Tris, itt Delaney. Tudom, hogy nem akarsz velem beszélni, de kérlek hívj fel. Fontos - mondtam, majd felsóhajtottam, s kinyomtam a telefont.

6. Rész: A vég kezdete

I'll give you one more time

We'll give you one more fight

Said one more line

Be a riot, cause I know you

Amikor végre megnyugodtam, feltápászkodtam a földről, s leöblítettem az arcom a csapnál. Túl sok volt nekem mindaz, ami az elmúlt két napban történt. Addigi nyugodtnak modható életem egy szempillantás alatt hatalmas fordulatot vett. Fogalmam sem volt arról, hogy mihez kezdjek. 

Nem kellett volna megcsókolnom, de a pillanat hevében nem tudtam mit tehetnék. Talán az lett volna a legjobb ha nem erőltetem a dolgot. Nem kellett volna felkeresnem Castielt, nem kellett volna beleavatkoznom! A lista csak egyre bővült, sokkal több volt az olyan dolog, amit elrontottam, mint amit jól csináltam az elmúlt napokban. 

Lehajtott fejjel ballagtam fel a lépcsőn, majd egyenesen a szobámba mentem. Bezártam az ajtót, mert szerettem volna magam teljesen elzárni a külvilágtól. Nagyot sóhajtottam, s lerogytam az ágyamra. Kifárasztott lelkileg az elmúlt fél óra. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora tragédia történt Tristannal, hiszen ha tudtam volna, teljesen másképp állok hozzá a dolgokhoz. Nem nyaggattam volna, nem haragudtam volna rá, hanem igyekeztem volna méginkább mellette lenni mindenben. Most pedig mégjobban elcsesztem. 

Szégyelltem magam emiatt. 

Lehunytam a szemem, majd hirtelen kaptam egy sms-t. Szívem hatalmasat dobbant, rögtön arra gondoltam, hogy talán Tristan az, meggondolta magát és mégis velem szeretne lenni. A kezembe vettem a telefonom, melynek képernyőjén ez az írás díszelgett: ,,Segítened kell.’’

5. Rész: Ella

Past lives couldn't ever come between us

Some time the dreamers finally wake up

Don't wake me I'm not dreaming

Don't wake me I'm not dreaming

Feldúlva hagytam el az Output nevű szorakozóhelyet, majd megálltam előtte. Körbenéztem, tekintetemmel taxit keresve.

- Mekkora egy bunkó - suttogtam alig hallhatóan. 

Egyáltalán nem erre számítottam. Azt hittem, ha eljövök ide, mindenre választ kapok. De nem így lett, sőt, méginkább felhúztam magam. Haragudtam Castielre, amiért megpróbált kihasználni, haragudtam Tristanra amiért nem volt hajlandó nekem a múltjáról mesélni, de legfőképpen saját magamra, amiért akkora hülye voltam. Nem tehették ezt velem! Tristan nem titkolózhatott előttem, miután én mindig mellette voltam. Castielnek pedig nem állt jogában kihasználni engem, mert nem is ismert. 

Kezem ökölbe szorult, s elkezdtem egyenletesen be- és kifújni a levegőt, hogy megnyugtassam magam. A túloldalon megpillantottam egy taxit, amit valószínűleg a mellettem álló fiatal pár rendelt, de nem érdekelt. Siettem, ahogy csak tudtam, és sikerült még előttük bepattannom. 

- 160 West 128. utca - motyogtam monoton hangon a lakcímem.