2016. január 11., hétfő

11. Rész: Vonzalom?

Drága olvasóim! Íme, itt a 11. Rész, remélem elnyeri a tetszéseteket, igyekeztem vele. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az eddigi hozzászólásokat és feliratkozásokat, sokat jelent ez nekem. Mivel nekem is elkezdődött az iskola, ezért valószínű, hogy mostantól négy napnál nem tudom hamarabb hozni a részeket, de nyugi, lesz időm írni:) 
Ölel mindenkit, Eszti 

You do it to me so well
Hypnotic takin' over me
Make me feel like someone else
You got me talkin' in my sleep
I don't wanna come back down
I don't wanna touch the ground
Pacific ocean dug so deep
Hypnotic takin' over me

Befordultam a sarkon, előre néztem és megpillantottam őt. Castiel ott állt a vendéglő bejáratánál, sötét haja hátrasimítva, de egy-egy tincs még így is a szemébe hullott. Kék zakót és szűk nadrágot viselt. Kezében cigarettát fogott, s maga elé nézett. Még nem vett észre. Megtorpantam. Még visszafordulhatok.
Rövid hezitálás után ismét elindultam, próbáltam nyugtatni magam. Ez csak egy vacsora, Delaney! Ugyan mi rossz történhetne? 
Hosszú perceknek tűnt az a pár másodperc, mialatt a vendéglőhöz értem. Castiel rám pillantott, zöld szemei felcsillantak, és egy apró mosolyra húzta ajkait. Próbáltam én is hasonlóképp tenni, de nem ment. Frusztrált a tudat, hogy fogalmam sem volt, vajon Tristan mit csinálhat, hogy érzi magát, miután elküldtem. Talán bűntudatom kéne legyen?

- Jól nézel ki - vonta fel a szemöldökét, miközben lassan kifújta a cigarettafüstöt a száján.
- Kösz - motyogtam és megálltam fél méterre tőle. Bevallom, ő sem nézett ki rosszul, de eszem ágában sem volt ezt közölni vele. 
- Csak egy perc és elszívom, utána mehetünk be - mosolygott, mire én bólintottam, hogy oké. - Miért nem jössz közelebb? - kérdezte pár másodperc elteltével. - Félsz tőlem? - felnevetetett.
- Nem félek - elmosolyodtam, és közelebb léptem hozzá. - Csak nem szeretem a füstöt. 
Castiel kifújta az utolsó slukkot is, majd elpöckölte a csikket és felém nézett.
- Mehetünk - mondta, s a karját nyújtotta felém, ugyanúgy mint a parkban, amit akkor elutasítottam. 
Csodás szeme az enyémet fürkészte, valahogy most nem jött, hogy elhúzodjak, így félve ugyan, de belekaroltam. Mosolya szélesebb lett, majd mindketten elindultunk a bejárat felé, és beléptünk a vendéglőbe. Korábban még sosem jártam a Carmine’s-ban, csak hallottam róla, de tetszett a látvány, ami elém tárult. A helyiség nagyobb volt, mint gondoltam és meglehetősen zsúfolt. Bal oldalon és középen sorakoztak az asztalok, melyek igazán kényelmesnek tűnő piros bőrfotelekkel és székekkel voltak párosítva, jobb oldalon pedig egy hosszú bárpult volt, amely egészen a vendéglő végéig húzódott.
 A falakon régi képek lógtak, melyek az egész helynek egy sokkal meghittebb hangulatot ajándékoztak. Egy kissé úgy tűnt, mintha az ötvenes évekbe csöppentünk volna, de tetszett. 
Rögtön fogadott minket egy kedvesen mosolygó hölgy, majd megkérdezte, hogy van-e foglalásunk. 
- Igen, Campbell névre foglaltam asztalt két személyre - mondta Castiel. 
A nő a monitorra pillantott, majd vissza ránk, és így szólt:
- Á meg is van! Mr. és Mrs. Campbell, kérem jöjjenek utánam - azzal megfordult, és elindult a vendéglő közepe felé.
- Mrs. Campbell? - néztem Castielre összeráncolt szemöldökkel.
- Én ezt egy szóval sem mondtam - vont vállat, s elvigyorodott, bár én ezt csöppet sem találtam ilyen viccesnek. 
Követtük a nőt, aki egy két személyes, fehér terítős asztalhoz kísért minket, két menüt tett rá, és mosolyogva arrébb állt. Felakasztottuk a kabátokat és helyet foglatlunk. Amint belepillantottam a menübe, észrevettem, hogy már az előételek is tizenöt és harminc dollár között ingáztak. Nyeltem egy nagyot. Nos erre nem gondoltam. Végignéztem rajtuk, olvasgattam, majd eldöntöttem, hogy kagylólevest rendelek, ami tizennyolc dollárba és ötven centbe került, így valahol az olcsóbbak közé tartozott. A főfogásokból hatalmas volt a választék, külön kategóriákba sorolva. Végül megállapodtam a csirkés saltimbocca mellett, igazán ínycsiklandozónak tűnt. Számolgatni kezdtem, hogy mennyi pénzre lesz szükségem, mikor Castiel megszólalt:
- Természetesen ma este mindent én állok, ha még nem mondtam volna.
Be kell vallanom, hogy nagy kő esett le a szívemről, normális esetben talán el sem fogadtam volna, de tekintettel lévén arra, hogy hogyan viselkedett velem még pár nappal ezelőtt, úgy döntöttem, hogy ez a legkevesebb.
- Oh, Castiel, igazán nem szükséges - tettettem magam.
- Ragaszkodom hozzá - rám mosolygott. 
Végülis ha úgy vesszük, neki ez tényleg nem jelent sokat. Tristan elmondása szerint gazdag családból származik. Mi sem álltunk soha rosszul, hála a szüleim jó állásának, mindenem megvolt, amit csak kívántam, de nem mondhattuk magunkat gazdagnak. Castiel becsukta a menüt, majd rám nézett és így szólt:
- Döntöttél?
- Igen - feleltem és elmosolyodtam. 
Intett a pincérnek, mire az rögtön itt termett. Leadtuk a rendelést, majd megkérdezte, hogy akarunk-e inni valamit.
- Egy gyömbéres üdítőt kérek - vágtam rá.
- És mellé egy üveggel a legjobb vörösborukból - tette hozzá Castiel.
A pincér bólintott, mondta, hogy körülbelül húsz perc kell az előételnek, majd elment, és pár perc múlva visszatért az italokkal. Elém tette az üdítőt és Castielnek töltött a boros pohárba, s felém fordult.
- Én nem iszom - mondtam.
- Ugyan már! - nézett rám Castiel. - Ezt nem hagyhatod ki.
- Nem lehet - csóváltam a fejem. - Autóval vagyok.
- Akkor csak egy kortyot, hogy koccintsunk legalább - kérlelt.
- Na jólvan, annyi még belefér - adtam be a derekam.
A felszolgáló nekem is töltött egy keveset, s a többit az asztalra tette. Castiel felemelte a poharát és így szólt:
- Nos, igyunk a megismerkedésünkre.
Hasonlóképp tettem én is, de nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.
- Ez most komoly? - kérdeztem. - Az az este borzalmas volt.
- A mai napra gondoltam. Az igazi megismerkedésünkre - mosolygott.
Koccintottunk egymással, majd belekortyoltam a vörösborba, ami tényleg mennyei volt. Meg sem mertem nézni, hogy mennyibe kerülhetett, de biztos voltam abban, hogy száz dollár felett. 
- Mit szólnál egy gyors kérdezz-felelekhez? - rám pillantott, miközben az ételre vártunk. - A múltkori nem sikerült túl jól.
- Ezt csakis magadnak köszönheted - dőltem hátra a széken. 
- Igazad van. Viszont szeretnélek jobban megismerni - szemeivel olyan hosszan nézett, hogy úgy éreztem, a lelkembe lát. Nem tudtam, hogy komolyan beszél-e, vagy esetleg ez is csak egy újabb átverés, éppen ezért nem voltam biztos abban, hogy megosztanám-e vele néhány titkomat. 
- Miért akarsz jobban megismerni? - néztem rá kétkedve.
Felvonta a szemöldökét, s ajkait félmosolyra húzta. 
- Szóval első kérdés? Mert kíváncsivá tettél. Rájöttem, hogy több van benned, mint hittem. Először, amikor megláttalak, szinte biztos voltam abban, hogy egy tudatlan kis szőke liba vagy, majd mikor odasétáltál hozzám abban a klubban, azt hittem könnyű lesz felcsábítani téged a hotelszobámba, elvégre egy kis élvezkedés sosem árt - magyarázta, és közben lassan kortyolgatta a bort. - Viszont tévedtem. Tetszett a reakciód. Téged aztán nem olyan könnyű ágyba vinni.
- Tudatlan szőke liba? Annak látszom? - a szemöldököm ráncoltam és gyilkos pillantást vetettem rá.
- Na-na! Mostmár én jövök. Szereted Tristant ugye? - kérdése nagyon meglepett, szemeim elkerekedtek, s szívem akarva-akaratlanul is összeszorult, mikor Tristanra gondoltam.
- Kérlek, róla most inkább ne beszéljünk - mondtam halkan.
- Talán történt valami? - kezét az enyémre helyezte, mely az asztalon pihent, mire én megremegtem, s leráztam magamról.
- Ne csináld ezt! Ez nem egy randi, úgyhogy ne viselkedj úgy, mintha az lenne - hangom kicsit felemeltem, és komoran néztem rá. 
Szemöldökét felvonta, hátradőlt, majd elmosolyodott.
- Nocsak… Miért vagy ilyen feszűlt? Még mindig Tristan új csaja miatt?
- Semmi közöd hozzá - motyogtam.
Hálát adtam az égnek, amikor megpillantottam a pincért felénk közeledni az előételeinkkel, így nem kellett folytatni ezt a kellemetlen beszélgetést. Összefolyt a nyál a számban, amint letette elém az ínycsiklandozó levest, s megéreztem azt a mennyei illatot. Castiel valami salátát rendelt, ami akkora adag volt, hogy én simán jól laktam volna vele.
- Hát akkor jó tévágyat - mondta, s falatozni kezdett.
- Jó étvágyat - megkóstoltam a levest, ami tényleg mennyei volt, s csak mostjöttem rá, hogy valóban milyen éhes is voltam.
Castiel végre abbahagyta a kérdezősködést, amint láttam ő is éhes volt, így csendben fogyasztottuk el az előételt. Már majdnem befejeztem, amikor megszólalt a telefonom, amit elfelejtettem lehalkítani. Gyorsan elővettem, s hatalmasat dobbant a szívem, amikor megpillantottam Tristan nevét a képernyőn. Egy kis hezitálás után kinyomtam, lehalkítottam és visszacsúsztattam a táskámba.
- Ő hívott ugye? - kérdezte Castiel, miközben befejezte 
- Tessék? Ki? - néztem rá értetlenül.
- Hát Tristan.
Nem válaszoltam, helyette a fejem csóváltam és magam elé néztem. 
- Ahogy gondolod - folytatta. - Elhiszem, hogy nem bízol meg bennem, de talán jobb lenne ha megosztanád valakivel, ami bánt.
- Az lenne a jobb, hogyha nem kérdezősködnél Tristanról, nincs most kedvem róla beszélni - morcoskodtam.
- Tudod, egész jól áll neked amikor ilyen vagy - elmosolyodott, amitől még mérgesebb lettem, de tűrtőztettem magam, tekintettel lévén arra, hogy ő állja a vacsora költségeit.
Castiel egy újabb pohár bort töltött magának, s kortyolgatni kezdte.
- Biztosan nem iszol többet? Az autót majd elintézed holnap, érte jössz vagy valami - próbálkozott, s a poharam felé bökött az üveggel.
- Biztos - szögeztem le. - Az a helyzet, hogy az autó anyámé és holnap reggel azzal megy dolgozni.
- Oh, így már más - motyogta, s tovább kortyolgatta az alkoholos italt.
Hamarosan meghozták a főételt, ami olyan hatalmas adag volt, hogy szinte biztos voltam abban, hogy nem fogom tudni megenni. Lehet, hogy drága ez az étterem, de egy főfogással két ember is simán jól lakik. Mindketten elkezdtünk enni, néha egymásra néztünk, tekintetünk találkozott, de Castiel már nem kérdezett semmit, és ennek örültem is.
- Megkérdezhetem, hogy hová tűnt a bunkó éned? - böktem ki hirtelen. Láttam, hogy felvonja a szemöldökét, nem számított erre a kérdésre, de így felelt:
- Valahová elrejtettem, egészen mélyre, de ha így hiányzik akkor előszedhetem - vigyorodott el.
- Oh, arra semmi szükség, jó ez így - vágtam rá.
Mikor befejeztük az étkezést, Castiel megkérdezte, hogy kérek-e még valamit, de már az ételnek csak a puszta gondolatától is rosszul voltam, teljesen jól laktam, s mivel ő sem kért már semmit, ezért idehívta a pincért, és kérte a számlát. 
Akarva-akaratlanul is észrevettem, hogy a bor háromnegyedét egyedül fogyasztotta el, a többi része pedig az üvegben és az én poharamban volt, de elvégre nem szólhattam semmit, hiszen ez volt a legkevesebb, miután megvásárolta.
Castiel kártyával fizetett, nem hallottam, hogy mennyi volt a végleges összeg, de kétszázötven dollár körülre tippeltem. Úriember módjára felsegítette a kabátom, elköszöntünk a pincértől, és elindultunk a kijárat felé.
Elhagytuk az éttermet, és láttam, hogy Castiel enyhén ittas állapotban volt, bár nem csodáltam.
- Figyelj Castiel, ha gondolod elviszlek a hotelig - mondtam neki, bár hezitáltam egy csöppet, de úgy gondoltam, hogy ebből nem lehet nagy gond.
- Megtennéd? - nézett rám.
Bólintottam.
- Gyere - intettem neki, és elindultam abba az irányba, ahová leparkoltam az autót. - Melyik hotelben szálltál meg? Tudod az utat?
- Sofitel a neve asszem. Van ilyen nevű hotel a közelben? - kérdezte.
- Sofitel? Igen, méghozzá nagyonis közel - szemeim elkerekedtek. Tényleg nem számít nála a pénz, ha már egy hete ott szállt meg, hiszen New York egyik legszebb négy csillagos luxusszállodája.
Míg az autóhoz értünk, még rápillantottam egy párszor, hogy biztos minden rendben van-e vele, majd mikor odaértünk, mindketten beültünk, és el is indultam. Szerencse, hogy a hotel tényleg a közelben volt, ugyanazon az utcán, csak lejjebb. Castiel hátrahajtotta a fejét, majd suttogni kezdett:
- Nem tudsz egy picit lassabban menni? Forog velem a világ.
Felnevettem.
- Nem is megyek gyorsan.
Alig pár perc alatt meg is érkeztünk, és leparkoltam a hotel elé. 
- Itt is vagyunk - jelentettem ki.
Castiel rám emelte a tekintetét.
- Figyelj, Delaney… - kezdte - nem akarsz felkísérni?
- Castiel, ezt már megbeszéltük. Szerintem egyedül is odatalálsz - mondtam.
Hirtelen közel hajolt hozzám, olyannyira, hogy csak pár centi választott el minket. Nagyon meglepett a dolog. Azt hittem meg akar csókolni, ha így történt volna, akkor biztosan elhajoltam volna, de nem tette. Kezével végigsimított az arcomon, s így szólt:
- Tudod, ha más körülmények között ismerkedtünk volna meg, akkor az is lehet, hogy beléd tudnék szeretni. 
- Ezt most mire véljem? - néztem rá értetlenül.
- Okos vagy, szép és még kedves is. Kell ennél több? Van benned valami különleges. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi is az… nem lehet szavakba önteni.
- Többet ittál a kelleténél - állapítottam meg. - Feküdj le, és beszélünk holnap.
- Tényleg? - szeme felcsillant. - Megígéred?
- Igen - nyeltem egy nagyot. Kezdett zavaróvá válni a közelsége, és azt reméltem, hogy holnapra elfelejti ezt az egészet.
- Akkor nem jössz fel?
- Nem - csóváltam a fejem és elmosolyodtam.
Castiel még közelebb hajolt, egy röpke pillanatra ajkaink súrolták egymást, majd egy puszit nyomott az arcomra. 
- Köszönöm, hogy eljöttél, és a fuvart is. Szükségem volt már valaki társaságára - elhúzódott, kinyitotta a kocsi ajtaját és kilépett rajta.
- É-én köszönöm - hangom megremegett - a vacsorát.
- Semmiség - egy halvány mosoly jelent meg ajkán. - Jó éjt, Delaney! Vigyázz magadra. Tristan pedig egy köcsög, ha egy ilyen csajt hagy csak úgy kilépni az életéből. 
Tristan, megint ő. Pedig már kezdtem elfelejteni a mai nap korábbi történéseit.
- Jó éjt - feleltem, s erőltettem egy mosolyt az arcomra. Még utoljára rám nézett, majd becsukta az ajtót és elindult a hotel bejárata felé. Megvártam amíg bemegy, magam elé pillantottam, s éreztem, hogy a szívem még mindig hevesen vert. Miért izgatott fel ennyire Castiel közelsége?

6 megjegyzés:

  1. Te szent szardínia! Fantörpikus rész lett ismét! Kezdem megszeretni Castielt :) Az írásmódod még mindig lenyűgöz, nagyon tetszik, ahogy fogalmazol. Várom a folytatást, kíváncsi vagyok, mit hozok ki ebből a történetből :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólásodat, leírhatatlanul örülök, hogy ilyen pozitív a véleményed!:) Köszönöm, hogy elolvastad, ma vagy legkésőbb holnap érkezik az új rész!!:)

      Törlés
  2. Szia,

    Mikor jön a folytatás? :) Már nagyon várom! :) Egyébként tetszett ez a rész, bár nem tudhattunk meg sok mindent igazából. Látszik Delen, hogy mennyire zavarodott, és remélem, nem fognak komolyabbra fordulni az érzései Castiel iránt... Én Tristannak szurkolok <3 Szerintem titokban Del is szereti, különben nem bukott volna ennyire ki.

    Luna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Luna!!
      Igyekszem nagyon a folyatással, de sajnos több dolog volt az elmúlt napokban, amik miatt sem erőm, sem időm nem volt hozzá. Köszönöm a véleményed!!
      Eszti

      Törlés
  3. Ez a pasi maga a fekete lyuk.
    Bár lehet, hogy csak azért volt ilyen jófej, mert spicces volt. Nem tudom, bár, szerintem, a későbbiekben erre választ is fogok kapni.
    Ahogy látom, nincs több rész - legnagyobb bánatomra. Szivesen olvasnám tovább, igazán megkedveltem a történetet és a szereplőket is.
    Várom a folytatást! <3

    VálaszTörlés
  4. Szia Eszti! :D Mikorra várható az új rész? Kíváncsi vagyok mi lesz ezzel a Castiel dologgal, mert ő a kedvencem. :D Remélem, hogy a végén ez a közelség nem csak a pia miatt volt, mert én már a kezdetektől egy Delaney-Castiel párosért szurkolok! ^_^ Hajrá, imádom a blogod! <3

    VálaszTörlés